AZ ADVENTI NAPTÁRRAL KÖNNYEN KÖVETHETIK GYERMEKEINK, HOGY MÉG HÁNYAT KELL ALUDNIUK MIKULÁSIG, MAJD PEDIG KARÁCSONYIG.

JAVASOLJUK IDÉN VEGYÉTEK A KEZETEKBE AZ IRÁNYÍTÁST, ÉS KÉSZÍTSÉTEK EGYÜTT AZ ADVENTI NAPTÁRAT.

Természetesen mi is minden évben megvásároljuk az apró csokikat rejtegető adventi naptárat, mert olyan izgalmas reggelente az ablakait nyitogatni, és látni ahogy egyre közelebb van Karácsony napja. Mikulásig biztos fent marad az érdeklődés  a napok számolását illetően, de aztán a ránk zúdult sok édesség könnyen feledteti, hogy lapul még ez az a hátra maradt ablakocskákban is. Mit is tegyünk, hogy a varázs megmaradjon?

KÉSZÍTSÜNK SAJÁT NAPTÁRAT, ÉS ADJUK ÁT A SEGÍTSÉGÉVEL AZ ÜNNEP HANGULATÁT.

Kicsikéink érdeklődését házi meglepetéseket tartalmazó adventi naptárral könnyen lendületben tarthatjuk. Mivel mi döntjük el, hogy melyik naphoz milyen meglepit teszünk, a naptárunkban lapuló ajándékokkal az ünnepi várakozást is hangulatosabbá tehetjük. Nasi helyett, mellett, lehet minden napnál reggeli üzenet, kis tanmese, apró figura, egy kis csengő, karácsonyfadísz, angyalka, fotó, kis kincs. Bármi, amivel a varázslatot ébren tudjuk tartani és amivel a hitüket és a meghittség érzését a mindennapjaik részévé tehetjük.

KÖZÖS SZÓRAKOZÁS, KÖZÖS ÉRTÉKREND.

Meglepetésnek is csodálatos, de együtt is készíthetitek kalendáriumotokat. Idei naptárunk a mi Gizi Mamánk tárházából született, talán a 24 darab gyufás skatulya volt az egyetlen, amit meg kellett vásárolnunk, a többi hozzávaló minden háztartásban fellelhető. Elkészítését szívesen ajánljuk, nekünk nagy mókázást jelentett.

MŰHELY TITKOK

Elkészítési idő kb. 100-120 perc, ráfordított összeg: kb.800-1500ft

Kellékek:

  • Kartonlap (bármilyen  csomagoló papírdoboz egyik oldala), a miénk 50cm x 28cm
  • Tempera, szivacs
  • Színes papír a gyufás dobozok beborításához
  • Filctoll
  • Forró ragasztó                                                            A képen már a 3.-at készítjük

Teendők:

  1. A karton lapot szivacsra nyomott temperával beszínezed.
  2. 11cm x 5,3 cm-es színes papírokat vágunk, amiket a már ÜRES gyufás skatulyák köré ragasztunk. Érdemes többféle színű papírt használni, nagyon feldobja az összképet.
  3. Ha a gyermek már ismeri a számokat, megkérhetjük, hogy a napokat Ő írja a gyufás dobozokra.
  4. Készítesz egy „ADVENTI KALENDÁRIUM” feliratú papírt, amelyet – a már idő közben megszáradt – befestett karton lapra ragasztjuk forró ragasztó segítségével.  A felirat alá a gyufás dobozok kerülnek, tetszőleges sorrendben.
  5. Végül pedig közösen kiakasztjuk egy megfelelő helyre, ahol az angyalkák reggelre varázslatos dolgokat csempészhetnek bele.

Csodás időtöltést, szeretet teljes közös munkát kívánunk idei kalendáriumotokhoz.

Szerző: György-Bodó Beáta


Kedves Olvasó! Ha tetszett a cikk és másokkal is megismertetnéd avagy hozzászólásodat ide kattintva megküldenéd nekem örömmel fogadom! Ha szívesen felhasználnád, kérlek azt jogszerűen tedd, tekintettel arra, hogy cikkeim szerzői jogvédelem alatt állnak, írásbeli hozzájárulásomat szíveskedj kérni az anyagok alkalmazásához. Köszönöm együttműködésed!

 

György-Bodó Beáta

György-Bodó Beáta

György-Bodó Beáta vagyok, 35 éves 3 gyermekes Anyuka. Oldalam létrehozását 3-4 éve tervezem amióta megfogalmazódott bennem, hogy Anyának lenni nem is olyan egyszerű! :)

Szólj hozzá